Kemény Istvánt, aki aznap volt 50 éves.
Eltelt egy nap, sehol egy fotó, sor, beszámoló erről a csodálatos estéről. Ott sírt, röhögött vagy sírva röhögött felváltva úgy 100 ember, akikhez jómagam is tartozom.
Persze ő volt a leginkább meghatódva, ahogy mondjuk Bartis Attila (őt nem kell bemutatni), Simon Márton (tavaly jelent meg verseskötete, Kemény írta hozzá a fülszöveget, háhá, japán szakos a Károlin és zseniális), Babiczky Tibor (eggyel fölöttem járt a Pázmányon, mondattanból például ugyanazon a szemináriumon ültünk, azóta három kötettel és egy feleséggel + gyerekkel rendelkezik - na, az ő írása volt a sírva röhögős), vagy épp a két, szintén versben utazó lánya, Lili és Zsófi köszöntötte.
Dedikáltathattam vele, személyesen kívánhattam neki boldog születésnapot, viccelődtünk is. Parti Nagy után ő a kedvenc kortárs költőm.
2011 februárjában két olyan, minden publicisztikát túlszárnyaló verset is megjelentetett, ami az ország jelenlegi állapotáról szól:
Egy interjúban pedig elmondta azt, amit magammal kapcsolatban is érzek:
“Még mindig fiatalemberként gondolok magamra, miközben párhuzamosan kifejlődött bennem egy mogorva vénember is. Jobb híján azon igyekszem, hogy ezt a két ént ne gyúrjam össze egy kedvetlen, középkorú fickóvá, hanem maradjak inkább egy kicsit skizofrén, viszont kiszámíthatatlan.”
update: ma, azaz hétfőn a Népszabadság Online-on végre írtak róla. Azóta pedig beindult a henger: felonline.hu, prae.hu, litera
+
-
szera liked this
-
fuckyeahsaurus liked this
-
fuckyeahsaurus reblogged this from tmarci and added:
több szép posztot
-
zsuzsiehes liked this
-
tmarci posted this
